Valentin napi special edition

Mivel épp egyedül vagyok itthon, mert a szerelmem dolgozik, a mai nap ideálisnak tűnt egy új bejegyzés megírására. Már el sem kezdek magyarázkodni, hogy miért ez a nagy szünet a blogbejegyzések között. Ilyenkor mindig csak egy régi ismerősöm megjegyzése jut eszembe, még akkorról, amikor Amerikába készültem, BZ akkor valami ilyesmit mondott: "na, kíváncsi leszek meddig fogsz blogot  írni, mert úgyis beleszürkülsz a hétköznapokba pár hónap alatt". Akkor nem volt igaza, az Ági goes to USA viszonylag jól ment egy évig, amíg vissza nem tértem, és értelmét nem vesztette. A mostani helyzet viszont más, itt nincs végső határidő, egyelőre nem tervezünk sehová se menni, főleg vissza nem Magyarországra, így tényleg a mindennapokra való berendezkedés töltötte ki az időnket, főleg a legutóbbi költözés óta. Jelentem, ez nagyon jól sikerült, hála a viszonylag nagy térnek és annak, hogy végre némileg több pénz áll rendelkezésünkre, ideköltözésünk óta rengeteg mindent vásároltunk, ami minimum nélkülözhetetlen a mindennapokban, plusz Gábor fél dobszerkója is kiköltözött,  így biztos, hogy a következő költözéskor (ami remélem nem mostanában lesz), majd kamiont kell hívni. :) De hát így megy ez. Mindenesetre sokkal komfortosabb így. A munkahelyeink változatlanok, én már több mint fél éve a luxus szentélyben vagyok, kicsit ott is beszürkültek a hétköznapok, és a karácsonyi hajtás (értsd: november-december végig) őrület volt, de meg is látszott az eredmény a januári fizetésen, úgyhogy nem panaszkodhatok. Amúgy is ez egy tipikusan olyan hely, hogy szereted, nem szereted, kussolsz, mert a bankszámlád meggyőz, és valahol ezt is várják el tőled. Lehet kicsit durván hangzik, de ez az igazság. Egy két elvetemült őrültet leszámítva nem tudok sok olyanról, aki szívből, mindennel együtt szereti a szálloda és vendéglátóipart. Mindenki tudja, hogy mik az árnyoldalai (munkaóra, munaktempó, stressz, stb), de én például akármerről is nézem, semmi máshoz nem értek. Néha azt mondom, bár választottam volna más szakmát, és most ülhetnék valami cuki kis irodában, de nem tettem, és most már nem is tudom mi mással foglalkozhatnék, arról az időről és energiáról nem is beszélve, amit abba fektettem, hogy ehhez, amit csinálok, úgy-ahogy értsek. Szóval erről ennyit.
Egyébként a kis életünk folyik a medrében, próbáljuk a szabadnapjainkat összeszervezni és hasznosan tölteni, hogy ne itthon üljünk, amikor London még mindig annyi mindent tartogat. Novemberben például családlátogatás volt, és igyekeztünk minnél több mindent megmutatni a városból, közben magunk is meglepődtünk újra mindenen. Akkor nem sikerült, mert óriási sor volt, és szakadt az eső, de azóta például sikerült bejutnunk a Natural History Museum-ba, ami elképesztően jó. Én ilyenkor mindig gyereknek érzem magam, meg úgy, mintha egy National Geographic dokumentum filmben lennék, imádok nézelődni és új dolgokat megtudni.
Azt már párszor szintén említettem, hogy Londonban még az is nagyon jó, hogy millió dolog ingyenes, például ugye a parkok, múzeumok, a látnivalók bizonyos részei, vagy egésze, és van egy csomó templom (pl a St. Paul's is, ahol még misére is be lehet menni), szóval aki itt nem tudja elfoglalni magát, az magára vessen.
Haladva az időben, a novemberi szabadság után a Karácsony szinte hipp-hopp eljött, végig dolgoztuk-hajtottuk mindketten. A decembert egy olyan mértetű betegséggel kezdtem, amilyenre nem is emlékszem, mióta az eszemet tudom. 39.5 fokos lázzal kezdődött, ami eltartott majdnem 3 napig, utána jött az összes többi tünet, 4 nap betegszabadság, orvos, aki rezzenéstelen arccal azt mondta, hogy szedjek paracetamolt, mást nem nagyon tud csinálni (na ez egyébként egy külön sztori, hogy itt a paracetamol az ulitmate csodaszer, olyan, mint az US-ben az aspirin. Akármi bajod van, ez a két szer mindenre jó.... ) Ez elhúzódott kb 10 napig, amiből három napig nem volt hangom sem (rögtön azután, hogy már nem volt állandóan lázam), majd amikor a hangom visszajött, elkezdtem köhögni, de úgy igazán. Mondanom sem kell, hogy a fentiek mindegyike igen nagy előny egy étteremben dolgozva. Úgy kellett könyörögnöm, hogy a decemberi teltházas napok kellős közepén hagy csináljak olyan munkákat, amihez nem kell a vendéghez beszélni és/vagy közel menni. Nehezen hevertem ki az biztos, bármi is volt, valaki behozta a munkahelyre, aztán szétterjedt, mert szinte mindenki átesett rajta. Szenteste kora estig mindketten, én pedig Karácsony napján is dolgoztam, úgyhogy nálunk 26-27-én volt ünnep. Fura, de igazából ehhez is hozzá lehet szokni. Vicces, amikor a vendégek sajnálkoznak, hogy Te dolgozol, holott őmiattuk vagy ott. Erre aztán nehéz szép és udvarias választ kreálni, de muszáj. :) Az évet egy laza 6-18-ig tartó műszakkal fejeztem be, ami után az ünneplés az volt, hogy bementünk a lakótársunkkal meg a barátnőjével Gábor munkhelyére, és megvártuk amíg végzett, koccintottunk, beszélgettünk, majd hazajöttünk. Szerencsére az újévi dolgozás megúsztam, mert annál csak Valentin napkor utálok jobban dolgozni (nem véletlen egybeesés, hogy ma is itthon vagyok szabadságon...) Na nem azért, mert egész nap romantikázni akartam, hanem mert utálok enyelgő párocskáknak rozé pezsgőt töltögetni. :D De tényleg, és a hosszú évek szinglisége megkeményített annyira, hogy már életem párja mellett se érdekeljen a Valentin nap. Bullshit az egész, és mi minden nap szeretjük egymást, úgyhogy a felárazott vörösrózsát meghagyom másnak. :) (ezt muszáj volt elmondanom)
Az új év szintén roham tempóban telik. Januárban is volt egy pár nap szabim, amit regenerálódással töltöttünk, most is van pár és márciusban is lesz, amikor is megyünk Bordeaux-ba, amit nagyon várok, leszámítva, hogy a francia tudásom a chardonnay-merlot-bon apetite-re korlátozódik.
Szóval ennyi dióhéjban az unalmas hétköznapjainkról, gondolkozom, hogy van-e olyan téma, amit külön is érdemes lenne fejtegetni, és igazából van, épp a minap olvastam a "határátkelőn" amihez én is tudnék ezt-azt hozzáfűzni, plusz mindig késztetést érzek, hogy magyarországi aktuál politikai dolgokról nyilatkozzak, de aztán mindig lebeszélem magam, és próbálom meggyőzni, hogy az minket már nem érint, az már nem befolyásol, már nem az a hazánk, de igazából ez nem mindig sikerül. Na de mára tényleg ennyi volt a mese, zárul a mókatár. nem  ígérek semmit, de azért néha figylejétek a blogot kedves megmaradt olvasóim. :)

Hátőőőőő... telik az idő

Szényen, gyalázat, de három hónap telt el az utolsó bejegyzés óta, jelzem nem eseménytelenül. Akkor azon örömködtem, hogy beköltöztünk az "új lakásba", ahonnan azóta ki is költöztünk, bár nem terveztük ilyen korán, de azt kell mondjam, szerencsére... (csak egy jótanács a Londonban lakást keresőknek: mindig nézzétek meg, hogy a valódi landlord és/vagy ügynökség adja-e ki a lakást, vagy csak egy élelmes bérlő úgymond subletingel (de szép hunglis szó), vagyis albérletbe adja a bérleményt vagy annak egy részét, na az ilyet jobb elkerülni). Szóval, a nyaralás előtt (Magyarország, esküvő, barátok, család rohamlátogatás, rengeteg rozé fröccs és pálinka, egyéligyálvegyélménemeszelnemízlikrakokcsomagotnemlesztúlsúlyegykissütitmégegyetek - de jó is volt :D ) kaptuk a hírt, hogy költözni kell, aztán kerestünk és találtunk is helyet (ahol most lakunk, és egyelőre szuper jónak tűnik), de volt egy két hetes rés, amikor már ki kellett költöznünk, de még nem tudtunk beköltözni, ezért airbnb-n béreltünk egy szobát és a cuccainkat beraktuk egy storage-ba, vagyis igazából az utolsó bejegyzés óta már kétszer költöztünk... no comment, remélem egy időre vége, főleg, hogy 15 perc busszal a munkahelyem. :) Nem mellékes, ha 10 órát dolgozol naponta, hogy mennyi időt töltesz utazással. Ja, apropó, lejárt a próbaidőm sikeresen, úgyhogy nagyon boldog voltam, hogy túlestem ezen, hiszen nem kis dolog. Azóta kiszolgáltam/láttam néhány világsztárt, királyi családot, zenészt, stb, szóval menő hely de igazából azt kell mondjam, hogy ez a gazdagság és luxus egyrészt "számunkra" felfoghatatlan, másrészt immunissá válik az ember rá, már viszonylag rövid idő után is, harmadrészt nem is nagyon beszélhetek róla, így ezt nem fogom sokáig ragozni. :)
Azért az örömhöz hozzájárult, hogy a próbaidő leteltével kapunk egy ún. experience vouchert, vagyis egy éjszakát vacsorával és reggelivel a szállodában, ahol valódi vendégként bánnak velünk. Nos ez egészen fantasztikus volt. :) Az ágy elképesztően puha, a zuhany maga a csoda, és a vacsora, a borok, koktélok, desszert...hmmmm. Egy oldalon keresztül tudnék áradozni róla.
Voltunk ezen kívül Brighton-ban, ami Anglia legnépszerűbb tengerparti célpontja, főleg nyáron, mivel viszonylag meleg van, és gyönyörű a tengerpartja, valamint vonattal egy órára van csak Londontól. Tényleg gyönyörű, csak kár, hogy dézsából öntötték az esőt ottlétünk két és fél napjából kettőig, úgyhogy kicsit hamarabb hazajöttünk, bár szívesen maradtunk volna még, mert tényleg gyönyörűnek tűnik, és nagyon hangulatos. Next time.
Oh, és mielőtt elfelejtem. Van egy olyan Londonban hogy iTunes fesztivál, minden év szeptemberében 30 estén keresztül más világsztár lép fel egy viszonylag kis helyen (Roundhouse Camden), ahová a belépőket csak sorsolás útján lehet nyerni, 1+1 fő részére, ha jelentkezel az alkalmazáson keresztül. Bolondnak bolond a szerencséje alapon én kétszer is nyertem. Az első koncerten Tony Bennett-et nézhettük meg kb 10 méterről, élőben (ő egy nagyon öreg, nagyon híres amerikai énekes, még kb az amerikai Kívánság kosár hőskorából és olyanokat énekel, mint Fly me to the moon) aztán pedig az elképesztő, csodáltos, isteni, zseniális, megaszuperállatjó Lenny Kravitz-et, amit máig nem hiszek el! Közel két óra élőben, és az egész banda elképesztő volt, az első perctől az utolsóig. Lenny pedig, lévén nem szégyenlős és imádja ha imádják, a közönség soraiban mászkált, 2 méterre tőlünk, és neeeeemhiszemel. :) Életem egyik legjobb élménye volt.
Meg persze szokás szerint ettünk, főztünk, mászkáltunk egy csomót, rengeteg minden van, amit most nem sűrítek ide, és nem is ígérgetek, de meg fogom írni.
Addig is puszi mindenkinek

ui.: már több, mint egy éve itt vagyunk (egészen pontosan ma egy éve, egy hónapja és egy hete)

Lediplomázva, elköltözve, új munkahelyen

Boldog hétfőt mindenkinek, jelentem élünk!
Gábor sikeresen befejezte az iskolát, higher diplomás dobos, átköltöztünk (ismét), sikeresen, viszonylag gyorsan. Juhú. Mint eddig mindegyik lakás, még ez sem tökéletes, de egyelőre megteszi. Jómagam pedig elkezdtem dolgozni az új, szupermenő, nagyon luxus munkahelyemen, ami nehéz, fárasztó, sok, de kívánni sem lehetne jobbat. Elvégre ha már "csak egy pincérnő" vagyok, akkor legalább legyek valami nagyon menő helyen az. :) Nos azt hiszem ez ilyen. A mellett, hogy nagyon nem beszélhetek róla, és amúgy is három hónap a próbaidőm, annyit el kell áruljak, hogy nagyon büszke vagyok rá! Sosem gondoltam volna, hogy ilyen helyen fogok dolgozni. Ezen kívül nagyon büszke vagyok Gáborra is, hogy kigondolta, megdolgozott érte és elvégezte ezt az iskolát, méghozzá remek eredménnyel, és a záró koncert is szuperül sikerült. Nekem legalábbis, elfogultság nélkül is nagyon tetszett.
Hamarosan megyünk haza, addig is a mindennapjainkat a dolgozás tölti ki, pihenni itt se és otthon se nagyon lesz egyelőre idő, de mint tudjuk, a kemény munka meghozza gyümölcsét és egyéb közhelyek... Jelenleg az otthoni lakásom is kiadó, így ennek az intézésével ment ma el  komplett délutánom, de hát nem hagyhatok semmit az utolsó pillanatra.
Ez a nyár sokkal izgalmasabbra sikerült, mint terveztük, de hát van ez így. Remélem hamar megerősödik az ezüst tálcától a karom, és egyre kevésbé fog fájni. :D
Megyünk Túr dö Flacot nézni, ha sikerül jó képeket csinálnom, beszámolok később. Addig is üdv a crazy Londonból!

És az élet már éppen kezdett unalmassá válni, amikor....

... a feje tetejére állt minden. Ami miatt se kedvem, se időm nem volt blogot írni. Igazából most sincs, de azt gondolom, a hűséges olvasók megérdemlik, hogy némi hírt adjak magunkról. Sajnos a blog sok mindenre jó, de sok mindent nem jó leírni benne, mert ki tudja, hogy ki, hol és mikor használja fel ellened, úgyhogy nagyvonalakban vázolom csak mi a helyzet.

Szóval hol is kezdődött, januárban elköltöztünk az első helyről, Wembley-ből, ahol a lakótársakon át a macskán keresztül a penészig sok mindennel meggyűlt a bajunk. Az új helyen jól éreztük magunkat, közel is volt, imádtuk a közeli parkot, de úgy látszik május a változások hava volt, úgyhogy megint költözünk. Londonban ilyen az élet. Komolyan gondolkozom, hogy azután hogy, az elmúlt egy évben kb nyolcszor költöztünk, már ki sem kellene pakolni a bőröndöket. :) De hát ez van, szépen lépésről lépésre majd egyszer talán eljutunk addig, hogy egy "saját" (értsd nem másokkal megosztott) kis kertes valamit bérelünk a hatodig zónában (mert közelebb valószínűleg megfizethetetlen) (az igazi álmainkban veszünk), addig meg marad ez. A változás jó. Azt mondják. 

A munkahelyem is elég stresszes volt az utóbbi időben, még februárban történt egy manager váltás, és azóta sok dolog változott, néhányan felmondtak, és ezek miatt már nagyon nem éreztem jól magam ott, próbáltam feljebb küzdeni magam, és úgy tűnt, hogy sikerül is, de végül ismét visszautasítottak, és nem kaptam magasabb pozíciót, pedig mindent megtettem érte. Ez éppen elég volt, és elkezdtem új munkát keresni, és a lehető legjobb pillanatban kaptam is. Igazi álom hely, az egyik legjobb hotel Londonban, nagyon angol, nagyon luxus, nagyon-nagyon-nagyon örülök és még jobban izgulok, hogy ott dolgozhatok majd. Óriási kihívás és lehetőség, rettentő izgatott vagyok, a hónap végén kezdek, rögtön a költözés után. Közben pedig ugyanazon a napon, amikor én új munkát kaptam, végre Gábor is kapott egy jó kis részmunkaidős bartender munkát egy tök jó pub-ban a belvárosban, pont olyat, amilyet elképzelt. A suli és a gyakorlás, meg a jövőre való koncentrálás mellett épp ilyenre van szükség ahhoz, hogy kicsit nagyobb anyagi biztonságban legyünk, de maradjon idő a zenére is. Jó hajtós, pörgős hely, én mindenesetre nagyon büszke vagyok rá, mert még mindig nem elfelejtendő, hogy alig egy éve kezdett el angolul tanulni, és mára már minden helyzetben megállja a helyét. A suli lassan a végéhez ér, lesz ismét koncert, amit szintén nagyon várok. A múltkor pedig egy másik bandával játszott egy pub-ban is, ami az első "hivatalos, nem iskolai" fellépése volt, és szerintem nagyon jók voltak. Nem csak azért mert egyébként baromira elfogult vagyok. 

Júliusban haza látogatunk egy rövid, de annál zsúfoltabb "nyaralásra", kicsit aggódom, mert tényleg rengeteg mindent kell belepréselni abba az alig 8 napba, de nincs túl sok választási lehetőségünk.

Remélem, hogy pár héten belül újra minden egyenesbe áll, kicsit több időnk lesz, és végre megint jó kis londoni élménybeszámolókat és turista leírásokat írhatok itt nektek, mert higyjétek el, nagyon szeretnék inkább azokról beszélni. De mostanában szinte még a boltba lemenni sincs időnk, nem hogy bármit megnézni. 

ígérem, amint tudok, jelentkezek.

Viszont ami mindennél fontosabb,és a legjobb dolog, ami májusban történt: egy évesek lettünk. Egy éve (valójában már egy éve és egy hónapja) ugyanúgy és jobban, és mindegy mi történik, mi akkor is együtt vagyunk és együtt küzdünk meg mindenért. Csak ezt számít.

Dexter

Akik egy kicsit ismernek tudják, hogy milyen nyomi vagyok, de ugye bolondnak bolond a szerencséje alapon néha elképesztő dolgok történnek velem, így nyertem egy privát mester kurzust Jamie Oliver Barbecoa nevű étterme mellett, a St. Paul Katedrálisnál lévő hentes üzletének managerével, Marco Peerdeman-nal (aka @orangebutcher, ha instagramon vagy twitteren követnétek). Az "nemzeti hentes hét" keretein belül instagramon feltett egy kérdést, hogy vajon a közönség szerint mi a leggyakrabban elhangzó kérdés a hentes üzletben, és hát én pedig beírtam, hogy szerintem az, hogy "hogy jutnak be az étterembe?", miután a kettő egymás mellett van, és hát ismerve a steakre éhes, izgatott vendégeket, nyilván sokszor eltévednek... És valóban, ez volt a helyes válasz, de már el is felejtettem, mire kb egy hét múlva, egy pocsék nap után jöttem haza munkából, és a buszon megláttam, hogy instagramon bejelölt, és gratulált a nyereményhez. Teljesen bezsongtam, és már hívtam is, így némi szervezés után április végén ott találtam magam a Barbecoa Butchery-ben. :) Természetesen aznap metro sztrájk volt, így az eredetileg 50 perces út kicsit több, mint két órásra sikerült a lépésben haladó busszal, de minden perce megérte. Rögtön alá is írtam, egy nyilatkozatot, miszerint ugye az én hibám, ha levágom a kezem, de ezzel a lendülettel kaptam is egy csinos lánckesztyűt, úgyhogy nem volt félnivalóm. A hentesek nagyon cukik voltak, és a hely teljesen lenyűgözött. Középen az óriás tőkék (asztalok inkább), hátul plafonig érő üvegajtós hűtőkamra, ahol lógnak a negyed marhák, fél disznók, egész bárányok, a szárazon érlelődő mindenféle marha húsok (ribeye, rib, T-bone, stb.) 30-40 napos darabok, gyönyörű márványozottsággal, elképesztő színvilággal, bár a legidősebb száraz érlelésű húsuk 100 napos volt. Nyamm. :) Röviden összefoglalva a száraz érlelés olyan, hogy folyamatosan levegőző hűtött helyen forgatva (vagy lógatva) érlelik a húsokat, hogy a benne lévő nedvesség kipárologjon, ezzel egy koncentráltabb íz jöjjön létre, valamint az enzimek a bontás során omlóssá tegyék a húst. Nem nagyon mennék bele a kémiai részébe, mert nem az én asztalom, de nagyjából ez a lényege. Mivel a száraz érleléshez relatíve magas zsírtartalmú (márványozott), kiváló minőségő hús kell, és idő valamint energia igényes folyamat (naponta forgatni, fagypont körüli hőmérsékleten, szellőzve tartani), ezért nem kapni minden utca sarkon így előkészített húsokat. Nem meglepő módon a legkiválóbb steak és grill éttermekben lelhetőek fel, mint amilyen Jamie Oliver Barbecoa-ja is. Szóval ide úgy érkezik a hús, hogy kapcsolatban állnak különböző farmokkal, és ha a farmoknak van megfelelő minőségű állatuk, akkor értesítik őket, és küldik a már bontott állatot, vagy annak darabjait. Amint Marco elmondta, viszonylag sok farmmal dolgoznak, mert elég nagy mennyiséget értékesítenek, és ezt egy farm nem tudná kiszolgálni. A beérkező darabokat már a hentes üzletben bontják szét további darabokra, mérhetetlen precizitással és évek tapasztalatával. A chef-fel együtt dolgozva készítik elő az étteremnek szánt húsokat (a csirkétől a marháig), a többit pedig az üzletben értékesítik. Eléggé horribilis áraik vannak, de még mindig olcsóbbak, mintha az étteremben rendelnél egy t-bone steaket, és hát persze a minőség, az nem a tesco-s hentespult szintjén van.
Szóval a hely bemutatása után feldobott az asztalra egy bárányt Marco, és elkezdtük bontani. Közben folyamatosan magyarázott, hogy mit merre kell forgatni, hogyan kell használni a kést (vékony, íves, flexibilis késsel dolgoztunk, annak is leginkább a hegyével), hol, mit kell látni, meddig kell vágni, stb. Jelzem a nagyon fiatal, nagyjából 4 hónapos tavaszi bárányt úgy kapta atomjaira a pengeéles késsel, mintha csak vajat darabolt volna. A csodálatos fehér csontokról csak úgy vált le a hús. Egészen a két hátsó combig bontotta, amikor is elkezdtünk "szinkronban" dolgozni, magyarul ő mutatta az egyiken, én pedig - próbáltam - ugyanazt csinálni a másikon. Kicsontoztuk a bárány lábat, előkészítettük a csülköt (leg of lamb, shank, remélem jól fordítom :) ), végül pedig a húst szétnyitotta (butterflied) majd feltekerte és bekötözte, hogy ideális legyen sültnek (rolled leg of lamb). Ahogy a képeken is láthatjátok, az eredmény mesés lett. Ezután jött a csülök letisztítása, hogy olyan kis cuki darabkát kapjunk, amit a rajzfilmekben is lehet látni. Végül ezt a két darabot, és a csontokat elcsomagolta, és neki láttunk a csirkének. Nyilván gondolhatnánk, hogy egy csirke kevésbé izgalmas, és azt mindenki fel tudja bontani, de hagy cáfoljam ezt meg. Először is itt teljesen máshogy bontják, mint otthon (ezt anno már Amerikában is megállapítottam), vagyis a combhoz vágják a mell alsó darabját is. Nem nagyon találkoztam még a belsőségekkel és erősen kétlem, hogy a jó kis farhátat itt a levesalap készítésen kívül bármire is használnák, mert boltban nyakat, hátat, lábat és ehhez hasonló, a Lehel piacont teljesen megszokott dolgokat nem és szárnyat is alig lehet kapni. El is gondolkoztam, hogy vajon ugyanazt érzi-e egy turista ott, mint amit én itt, a marhszívek és nyelvek láttán?  Szóval maradjunk a népszerű csirkecombnál. Ebből fogott egy egészet, a mell résszel együtt, majd két mozdulattal kiszedte belőle a csontot, betöltötte valami isteni finom, nagyon fűszeres kolbászhús féleséggel, összehajtogatta, majd a bőrrel felfele nyolc cikkelyben bekötözte. Az eredmény zseniális. Nem is ízlik már máshol a csirkecomb, számomra ezzel ezt a közönséges húsdarabot teljesen más magaslatokba emelte.
Elképesztő élmény volt ez a kicsit több, mint másfél óra egy ilyen profival, ilyen környezetben. Mindennel megpakolva, nagyjából 4-5 kiló hússal, egy csomó recept füzettel, névjegykártyával és a Barbecoa Butchery-s hűtőtáskámmal, teljes önkívületben ballagtam hazafelé, és még most is nehezen hiszem el, hogy ilyen malacom - akarom mondani bárányom :) - volt.

A csodálatos sült csodálatos receptje (az eredeti recept angolul természetesen Jamie Oliver-től, itt), ha valahol kapnátok igazán jó minőségű bárányt otthon, itt olvasható:
Összetevők:
Nagyjából 2 kiló minőségi bárány comb (az enyém csont nélküli volt, de lehet csontos is)
Egy fej fokhagyma (3 gerezd megpucolva, a többi héjastól, egészben)
Egy csokor rozmaring (feléről leszedve a levelek és finomra aprítva, a maradék szárastól)
Egy citrom héja
Olíva olaj
Tengeri só
Frissen őrölt bors

A köret az eredeti recept szerint sütőben sült burgonya (roasted potato) és menta szósz (mint sauce), de én mindkettőt kihagytam, nem azért mert nem jók, hanem mert mi vajas újburgonyával és zöldbabbal ettük.

A recept pofon egyszerű, az összeaprított rozmaringot, fokhagyma nyomón áttört 3 gerezd fokhagymát, a citrom héját és a bőséges olíva olajat összekeverjük, a bárányt jól bedözsöljük sóval és borssal, majd belenyomkodjuk a rozmaringos masszát. Én az ízek kedvéért még megtűzdeltem egy kis extra fokhagymával, és a hajtás mentén néhány rozmaring ággal, végül az egészben hagyott fokhagymákra és rozmaringra ültettem a tepsiben, kevés fehérbort öntöttem alá, és egy kis extra olíva olajat, majd az előmelegített 180 (igen, Jamie 200-at ír) sütőben NEM lefedve sütöttem közel 2 óráig. így nagyjából medium well lett, bár itt ugye ez szinte eretnekség, mert medium vagy méginkább medium rare-re kellene sütni, vagyis nagyjából véresre. Kinek mi, természetesen a sütési idő redukálásával lehet játszani, ha valaki nyersebben szeretné. (az eredeti recept egyébként 1 óra 15 percet ír 200 fokon, a medium rare eredményért, csontos báránycombból).
A képek szerintem magukért beszélnek, és ez tipikusan az az étel, amit legalább egyszer az életben mindenkinek ki kell próbálni. Szerintem nálunk fel fog kerülni az ünnepi étlapra.
Jó étvágyat!

Update: azt hittem nekem kell majd Jamie Oliver éttermeibe, bemutatóira, akárhová elmenni, hogy találkozhassak vele, de pár héttel ezután az élmény után, egy este egyszerűen csak besétált hozzánk a bárba egy barátjával iszogatni, és volt szerencsém kiszolgálni. :) Hát lehet még ennél jobb??? :) Bár sajnos nem kezdhettem el fejtegetni neki, hogy mekkora rajongói vagyunk, és minden receptjét imádjuk, meg autogrammot sem kérhettem, hiszen tiltja a policy és mint vendéggel, semmi ilyesmit nem tehetek senkivel, azért pár szót váltottunk, és nagyon kedves volt, minden megköszönt, sokáig maradtak és nagyon jól érezték magukat. :) Éppen elég.

Tavasz és Science Museum

A bejegyzés ismét rendkívül friss lesz, mint ahogy megszokhattátok. Ezek a képek április 25-én készültek, de legalább idén, nem tavaly. Ha-ha-ha. Olyan vicces kedvemben vagyok, hogy csak na. 

Szóval a tájképek, amiket láthattok, azok a Golders Hill parkban készültek, mikor kizöldelt, az ugye itt van hozzánk közel, így legtöbbször oda megyünk el futni, vagy sétálni. Bár az egy tizedénél tovább még mindig nem jutottunk, mert hatalmas, de talán a lepke-házat sikerül valamikor megnézni. A remek beosztásomnak hála mostanában nem nagyon megyünk sehová, ezért igyekszem az emlékeimből szemezgetni. Azok, amik nem tájképek, a Science Museum-ban (Tudomány múzeum, szép magyarosan) készültek, ami egy nagyon jó hely South Kensington  városrészben, ahol viszonylag sok múzeum található viszonylag közel egymáshoz. A meglepő nevű, Exhibition street-en (kiállítás utca magyarul, ebből is látszik, hogy az angoloknak van humora. Szóval itt van a Natural History Museum (Természettudományi Múzeum, a következő uticél), és a Victoria and Albert Museum is, ami inkább galéria, szóval szépművészeti jellegű. Már magáért South Kensingtonért is megéri elmenni, mert gyönyörű, bár igazi londoni esős időben voltunk ott, de a múzeumok mindegyike nagyon jó programnak tűnik. Mellesleg a többségük, és főleg az állandó kiállítások ingyenesek. 3-4 órát töltöttünk el, rácsodálkozva mindenre, mint a gyerekek, de még valószínűleg visszamegyünk, főleg mert az öt szintből 2 le is volt zárva, tehát bőven van még nézni való. Nektek pedig most itt egy-két kép, illusztrációnak. Én pedig külön bejegyzésben folytatom a mondandómat...

Elég nagy repülőgép motor

Farm, ahol élünk

LOL

Még egy néhány lóerős repülőgép motor

Be-repülő

Antarktisz-járó, a volánnál Amundsen

Egy szelet Boing 

Húsvét

Hála az itteni szokásoknak, és annak, hogy Nagy Péntek munkaszüneti nap, volt 3 egymást követő szabadnapom, ami mozgalmasan telt. 

A csütörtököt fodrásznál töltöttük, korán kelés után, Gábornak igazították csak a haját, mintegy 45 percben, mert már kedden levágták, az enyémet viszont akkor vágták, és szerintem állati jó lett, de laza 4 órát töltöttem ott. Mindezt persze ingyen, Toni&Guy minőségben. London, mi így szeretünk. Ez viszont kicsit átírta az aznapi tervünket, ami Borough Market látogatás lett volna, így csak bevásároltunk, és összeütöttünk Jamie (Oliver) nyomán egy klassz guacamoles, csirkés tortillát, majd bedőltünk az ágyba. Pénteken viszont sikerült odaérnünk. A történet ott kezdődött, hogy Gábor pár hete elkezdett rápörögni a Húsvétra, legnagyobb aggodalma pedig az volt, hogy honnan lesz sonka és torma. Elkezdtünk tehát céltudatosan nézelődni, és egyre aggasztóbb lett a kép, mivel egyáltalán nem meglepő módon se sonka, se (friss)torma nem volt sehol az általunk rendszeresen látogatott supermarketekben. Bár a torma (horseradish), mint olyan, eléggé népszerű, de a sonka abban a formájában, ahogy mi képzeljük, nagyon nem az, itt ugyanis Húsvétkor leginkább bárányt esznek. Szóval arra jutottunk, hogy vagy a Borough-n vagy sehol... Nem túl hosszú nézelődés után rá is akadtunk a kincsekre. Először a füstölt elsőcsülökre, amit szinte nevetséges áron , 5,5£-ért vettünk, és tökéletesen megfelelt az elvárásainknak, hogy alkalmas legyen tormával és tojással húsvéti reggelinek. Megfőztük, és nagyon finom, kellemesen sós (nem annyira, mint az otthoniak), füstöst, a lefagyasztott leve pedig remek lesz lencsefőzelékbe. 

Ezután meglátogattuk kedvenc zöldségesünket, a Turnipborough-t, aminél jobb, és drágább nem hiszem, hogy van Londonban. Valószínűleg a tormára is ezért nem írták ki az árát, így előidézve azt, hogy ne csak a reszeléskor , de már a fizetéskor is könny szökjön a szemünkbe. 8,80 £-t 60 dkg-ért, az úgy 5-6000 forintos kilónkéti ár... Igen, tudom, kár volt kiszámolni. Na de egyszer van Húsvét, és hát az íze, mint az aranyé... :D Trükk a reszeléshez, ha kontaktlencsét viselsz, nem csípi a szemed, legalábbis ezt tapasztaltam. Na de viccen kívül, nagyon finom lett minden, még a mazsolás kalács is, amit Gábor sütött, meg az én epres-málnás kosárkáim, és a spárgaleves. Vizuális effektek alább... 

Úgyhogy tegnap a sütés-főzés után boroltunk be az ágyba, mint a kis gömböcök...

Ma londoni városnézést terveztünk, mert már amúgy is rég voltunk, így a Temze partján tettünk egy kört. A London Eye-nál olyan sor volt, hogy azt nem is hittük el. Amúgy is csurig van a város. Mondjuk érthető, nagyon szép, zöldel minden, tisztaság van, tele van programokkal,  nem esik (még), úgyhogy igazi turista paradicsom most (is). De hát ezért is szeretjük. 

Voltunk még a Berwick street-en, ahol a Record Store Day keretein belül volt happening, ami arról szól, hogy a (bakelit) lemezboltok ünneplik magukat, egy olyan korban, amikor már szinte senki nem vesz hanghordozót. Mindez élő zenével, a szokásos street food (utcai kajások), ruha és zöldségárusokkal körített market hangulatban, a Soho közepén.

Sajnos nekem holnaptól megint munka, de elvileg jövőhéten 4 szabadnapom lesz, úgyhogy talán kibírom valahogy, bár néha nem egyszerű...

Lassan el is teszem magam ismét, tényleg, mint valami nyugdíjas, pedig biztos lenne még mit mesélni, de majd kitalálom és megírom hamarosan.

Addig is boldog nyulat és sok locsolót mindenkinek!

Répák a fán

Húsvétoló Simpson 

Berwick RSD14